-Uram,jobban érzi magát?-kérdeztem a fiútól.
Miután kiértünk a szobából,a kávéautomata felé kormányoztam,és jópár kávét megitattam vele, csak hogy egy kicsit nyugodjon,aztán kapott egy nyugtatót is.Egy külön magánszobába vittem,ahol kényelmesen letudtunk ülni a fotelekbe.Ahogy tanulmányoztam az arcát, sugárzott róla a mérhetetlen düh,elkeseredettség és kétségbeesés.Barna szemei sötéten csillogtak a sirástól,arca viszont kifejezéstelen maradt.Igy ültünk csöndben,nem is tudom meddig.De ki akarta megtörtni a csendet semmitmondó szavakkal?Hiszen a fájdalmat a szeretteinkkel történő szörnyűségekkor nem lehet holmi pár semmitmondó szóval feledtetni.Az csak szánakozást kelt,arra pedig senkinek nincs szüksége.Főleg nem annak,akinek biztatnia kell a szerettét, hogy mellette állnak mindenben és támogatják.Végül Bill törte meg a csendet.
-Most biztosan szánalmas látványt nyújtok..sajnálom,nem szoktam ennyire kiborulni,csak..
-Higgye el,fölösleges magyarázkodnia.Megértem!
Bill fölnézett rám.Abban a percben nem tudtam eldönteni,vajon miért fürkészi az arcomat.Csak találgattam.Vajon elhiszi, hogy azért mondtam ,"megértem" olyan mélyröl jővö fájdalommal,mert valóban igy érzek.Szemeim a barna szempárra tapadtak.
-Ön..az első olyan orvos,..akinél érzem, hogy őszintén gondolja.
Szemem szinte könnybe lábadt.
-Őszintén gondolom.Maga igazán szereti a testvérét és ezt nagyra értékelem.Tudja hányan vannak idősebb betegek,akiket a családja elhanyagol?Hányan szeretnék, hogy ne mindennap csak a nővéreket lássák?Hogy kapjanak valami bátorító szót?Hogy a kezüket fogják?Hogy utolsó óráikban is azok szemébe nézhessenek,akiket igazán szeretnek..- hangom elcsuklott.
-Tudja ugye,hogy mérhetetlen nagy empáti érződik minden szavából?És..éppen ezért, szeretném,ha ön..-Bill megrázta a fejét-..csak olyan furcsa nekem,hogy magáznom kell.Szóval szeretném,ha Ön és Dr.Mansfield kezelné Tomot.
-:) Tudja,orvosi előírás.A páciensekkel & hozzátartozóikkal sem szokásom tegeződni,bár tényleg elég furcsa ez a helyzet.És higgye el,Mr.Kaulitz-ot mi fogjuk kezelni a testvérét.
-Köszönöm.-mondta reménytelve Bill és megszorította a kezemet.

***

-Most már ránk a hivatásunk legrosszabb élménye kollegina.-mondta Dr.Mansfield.
-Igen főorvos úr,tudom.-nyeltem egyet.
Beléptünk mindketten Tom Kaulitzhoz.Szörnyű látvány volt.Arcán,kezén horzsolások tömkelege,a bal szemén egy hatalmas kötés,a jobb szemén valamivel kevesebb.
-Ki az?-kérdezte
-Dr.Mansfield vagyok,és a kollegina Miss.Both.Mi fogjuk magát kezelni.
-És mi van a szememmel??Ne kerteljen tovább,megvakultam?
Iszonyú volt a csend.
-Igen,de egyenlőre semmi sem biztos.Az egyik szeméről heteken belül levehetjük a kötést.De ami a bal szemét illeti..visszaadjuk műtéttel a fényérzékelését.Látni fogja a nagyobb tárgyak körvonalait.
Tom megmerevedett az ágyban.Mázsás súlyú hallgatás szállt le közénk.Ezt nem lehetett sokáig birni.A fiú megszólalt.
-Akkor azt is tudják,ki vagyok?
-Igen,még azon az éjszakán megállapitottuk a személyazonosságát.Az ujságok egyébröl sem irnak,mint magáról.Egész Európa sajnálja és példás büntetést követel a gazembereknek.Nyugodt lehet,ezek az emberek többé senkit sem fognak bántani!
-NYUGODT LEHETEK?-tört ki Tom-Tényleg nyugodt?CSAK ÉPPEN VÉGE AZ ÁLMAIMNAK,A PÁLYÁMNAK,MINDENNEK!HÁT TÉNYLEG NYUGODT LEHETEK!19 ÉVES VAGYOK ÉS MEGHALTAM!ÉRTI?MEGHALTAM!KINEK KELL EGY ILYEN?