2 hét telt el a szörnyű tragédia óta.Az ujságok egyébröl sem irnak,mint ami a gitárossal történt.A kórházat szinte elárasztják a rajongói levelet,amiket a producerük,David Jost hozott.Egyáltalán nem volt szimpatikus egy fickó,pedig csak egy kézfogás erejéig találkoztunk.Kritizált mindent..minden létező dologba belekötött!Nem tetszett neki hogy Németország egyik kulcsfigurája nem hazájában gyógyul,hanem egy kensingtoni klinikán.Belekötött az ételbe,pedig ellentétben más kórházakkal, mindent ugy tálalunk,ahogy a beteg óhajtja.Továbbá a legszembetűnőbb ellenszenve rám irányult.
-Mit keres egy tanuló,egy kezdő a kórház legfontosabb betegénél?Én szakemberrel akarom ápoltatni,nem egy kezdővel!Magának még gumibabán kéne gyakorolnia!
-Úgy látom nincs tisztában a képességeimmel,Mr.Jost.DR.Mansfield a legkörültekintőbb főorvos ezen a klinikán,és ha ő ugy látta jónak,hogy én kezeljem & ápoljam a beteget,abba magának nem lehet semmi beleszólása!Ha úgy tetszik vitesse el innen Mr.Kaulitz urat.-válaszoltam durván.
Nem szokásom kijönni a sodromból,de ez a férfi olyan közönnyel és megvetéssel beszélt velem,mintha csak egy közönséges kis..egy kis..ribanc lennék.Én pedig ezt nem tűröm!

***

Tom megbarátkozott a helyzetével.Már amennyire az ember teheti.Szótlanul tűrte hogy a gézt és a kötést cseréljem,ugyanolyan monoton hanggal válaszolgatott.Láttam rajta hogy valami bántja,de hiába kérdezgettem,nem mondta el.Aztán feladtam.
-Minek van még mindig itt?-kérdezte dühösen egyik nap,a kötéscsere után.
-Kötelességem addig maradni,amig ugy nem látom,hogy magára hagyhatom.
-Nyugodtan hagyjon magamra..ugysem tudok sehova menni!Max neki az ágytálnak..de meghalni nem tudok!
-Kérem,ne is mondjuk ilyesmit!Örülnie kéne,hogy életben maradt!
-Ki az a hülye,aki ilyesmivel próbál vigasztalni?Jaj de jó,élek!Azt nem mondaná kedves..
-Natalie.Natalie Both.
-..kedves Natalie,MIHEZ KEZDJEK EZZEL AZ ÉLETTEL?-hangjából olyan mértékű indulat áradt,hogy jónak láttam nem folytatni a vitát.
-Megbocsátok magának,mert megértem a veszteségét.
Ennyit mondtam csak,mielőtt távoztam volna.

***

Tom egész nap csak várt,és sűrű könyörgése miatt beengedtük hozzá Simone-t.A fiú a kezén érezte forró könnyeit.Azok szinte égették.
-Drága kisfiam,mit tettek veled?Mibe keveredtél?
Tom elmagarázta,hogy segitőkészsége vitte a sikátorba,hogy utána megpróbált józanul viselkedni,meg akarta úszni,de majdnem megfojtották..
-Haza fogsz költözni kisfiam!Én foglak ápolni!
-De hisz,nekem nem törhet derékba a pályám..vissza fogják adni a látásomat!Nekem a gitározás az életem! És a Tokio Hotel? Nem fogom hagyni hogy miattam szétoszoljunk! És Daisy? Együtt lakunk a hotelben!
Az anyja hirtelen elhallgatott,és ez a csönd megint olyan nyomasztó volt,mint amikor a doktor és én késlekedtünk a válasszal.
-Majd beszéltek egymással fiam..-mondta Simone,és a fia,aki idestova 19 éve ismerte őt,már sejtette hogy valamit elhallgat.Az pedig egyet jelenthet,hogy Daisy..
Sürgősen másról kezdtek beszélni.
-Igaz e, - kérdezte Simone - hogy mégis fogsz látni egy keveset?
-Igaz..-felelte habozva a fiú.Nem akarta anyját összetörni,hogy mit számit az már neki!Ha nem adják vissza mindkét szeme világát,akkor neki annyi!A gitározás a mindene,de meghal ha még a húrokat se fogja látni!Az egész élet igy nem ér semmit..!
Szótlan,mégis sokatmondó csönd állt közéjük.Simone,mit tehetett volna mást, fia kezét simogatta,puszilgatta.
-De egyet soha ne felejts el fiam!-mondta anyja,mintha csak kitalálta volna Tom gondolatait.- Bill és én mindig ittleszünk melletted! És Gustav & Georg is! Ránk mindenben számithatsz.Ha akarod összeköltözhetünk,ápollak és segitek mindenben.És ki tudja,az orvosok is biztosan kitalálnak valamit..Gyakran olvasom,hogy pótolni tudnak szivet,vesét,hátha..
Tomnak majd megszakadt a szive.Az ő szemét semmiféle medicina nem pótolhatja.Nem volt azonban ereje,hogy reménykedő anyját az utolsó reménytől is megfossza.A mamák már csak ilyenek.
-Anyu,kérlek szólj Billnek,hogy szükségem van rá! Most jöjjön be!