1.rész |

Már alkonyodott,amikor a hosszú lovaglásból visszatértem.Csípős volt a levegő,előre örültem az istálló melegének.Lenyergeltem a kancát,betereltem az állásba,és mentem a keféért & a vakaróért.Az ilyen pillanatok mindig a nyugalmat jelentették nekem,a préri békéje ilyenkor szivódott belém igazán.Az istálló félhomálya is hozzájárult ehhez az érzéshez.Csendesen dolgoztam a kancán,vakargattam a hátát.Hallottam,hogy odakint a kocsiajtó csapódik,de elégedetten gondoltam magamban,biztosan csak a szüleim érkeztek meg.El is határoztam,hogy tovább maradok az istállóban.Semmi kedvem sem volt most jópofizni.Egymás után felemeltem és megvizsgáltam a kanca patáit.Több dolgom azonban sajnos nem volt,hirtelen nagyon fáradtnak is éreztem magam.Elhatázoztam,hogy csak bemegyek,gyorsan köszönök, és már szaladok is fel a szobámba.Ez ellen nem lehet senkink sem hifogása.
Kiléptem az állásból,becsuktam magam mögött az ajtót.Felakasztottam a kefét,és megfordultam.Amit láttam,az elképesztett.

-Te mit keresel itt?-kérdeztem
Tom még pocsékabbul festett,mint reggel.A kimerültségtől mély ráncok kezdtek arcába vésődni.
-Látni akartalak.
Próbáltam megőrizni a nyugalmamat & higgadtan gondolkozni.Veszély sejtetett Tom hangjában.Düh & fájdalom és talán valami más is.
-Miért?
Szótlanul megindult felém.Már 1000-szer mondtam neki,hogy hagyjon békén;de ő nem tágított.Úgy látszik nem adja fel,gondoltam. De miért nem birja felfogni,hogy nekünk már nincs kzös jövőnk.Volt,de véget ért.Nagy szerelem volt!De elmúlt!Legalábbis részemröl.
-Azt mondtad látni akartál,láttál,ugyhogy mehetsz is!
-Nem csak látni akarlak,többet is akarok,Clar.ÉDesem,mostmár nem tudok megelégedni azzal,hogy ugy kezelsz,mint a barátodat. Állandóan visszautasítasz és ezt nem birom elviselni többet.-mondta esdeklő hangon; de aztán a szemében ujra az a vadság villant meg.
Az ajtó felé pislogtam.Sajnos észrevette.
-Elkaplak ha odamész!
-Nem teheted!Az istállóban?!
-Menjünk talán az én hotelszobámba?Vagy használjuk a te hálószobádat?
Már nagyon közel volt.Rohanvást indultam az ajtó felé,de elkapott és addig húzott visszafelé,amig szemben nem voltunk egymással.
-Mi a baj?
A félelmemet felváltotta a harag.
-Hogy jössz te ahhoz,hogy kényszerits arra,amit nem akarok?Semmi közöd nincs hozzá,hogy mit csinálok és kivel!
-Miért nem tudsz engem is tisztelni??Miért nem érted meg,kellesz nekem!!Bármi áron!!
Ugy éreztem,valahol mélyen a düh és a félelem felszine alatt újra feltámadt bennem a vágy.Kívántam Tomot,éppen ugy, ahogy ő engem.
-Akarlak,Clar..

Próbáltam belerúgni,de gyorsabb volt.Egyik karjával lefogott,a másik kezével jóformán satuba fogta az állam.El sem tudtam forditani a fejem.Tom szája vadul lecsapott az enyémre.Próbáltam visszahúzni a fejem.Nem volt menekvés.A csók szinte fájdalmas volt.De a vágy egyre megasabbra csapott bennem.Hiába,hogy most egyáltalán nem mutat semmi tiszteletet irántam & ugy bánik velem,mint egy tárggyal,a testem reagált a testére.Viszont azt nem akartam, hogy igy tegyen velem.
Tom végre nem csókolt többet,és ugy ujból küszküdni kezdtem.Gúnyos nevetés volt rá a válasz.A kar,amely Tomhoz szoritott, végig csúszott a hátamon.
-Igy nem kapsz meg!-sikoltottam